Mint oly sok mindent, a Kopjafát is megőrizte a székelység, illetve általuk Erdély. De mi is ez a Kopjafa? Honfoglaló őseinknek leginkább szúró, lándzsaszerű fegyver volt, amit a csaták után az elesett leventék sírja elé tűztek, így őrizve meg emléküket.

Idővel ez a szokás át terjedt a civil lakosságra is, jó részt a református és az unitárius rétegekre. Viszont a kopjafa némiképp meg változott.

Az új értelembe vett kopjafák már embernagyságú, általában díszes faoszlopok, gerendák. Három részből állnak. Első része a láb, melyet a földbe ásnak. A lábat követi a törzs, ide szokás vésni az elhunyt nevét, születésének és halálának időpontját, esetleg valami rövid imát. Harmadik része a fejdísz vagy díszhegy. A fejdísz hagyományosan az elhunytat ábrázolja, jelképezi. Persze régiók szerint vannak eltérések, de nagyjából egyformák. Ha a kopjafa alatt idős asszony fekszik, rendszerint konty alakú a teteje.

Férfiak esetében, korona, buzogány vagy kalap található. Esetleg ha katona halált halt, lándzsa alakra faragják, ezzel jelképezve a hősiességet. Fiatalabb hölgyek esetében tulipánforma az ismertető jel. Elődeink mindezt kézzel faragták ki, legfőbb eszközük a véső volt. Meg található még egyes kopjafákon a csillag, föld, víz, tűz, Nap, kereszt és egyéb elemek faragványa is. A Kárpát-medence minden területén található kopjafa, leginkább emlékműként, de igazán tömegével csak Erdély temetőiben lelhetőek.

Az életben nem csak az a fontos hogy merre tartunk, hanem az is, hogy honnét, hogy kik vagyunk. A Kopjafa az egyik legszebb válasz arra hogy honnét, és kik!

Írásomat saját versemmel zárom.

Kopjafák tövében