Felix Herngren filmje engem először is talán arra tanított, hogy nem kell félni az öregségtől, hiszen ez az állapot, ha egy kis szerencséje van az embernek, semminek sem jelenti szükségszerűen a végét. Az élet ugyanúgy lehet kalandos és érdekes száz évesen, mint amikor az ember még fiatal és óriási tervei vannak a jövőre nézve.
Allannak, a főszereplőnek sosem voltak világmegváltó tervei, életfilozófiája is csak annyi, hogy „minden van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz.” Allan, századik születésnapja előtt, egyszerűen fogja magát és kimászik az idősek otthonában lévő szobájának ablakán, majd a buszpályaudvaron jegyet vált a legközelebbi buszra, ami nagyjából a semmibe, egy kis svéd faluba viszi. Az idős férfinek ez pont megfelel, hiszen egyáltalán nincs úti célja, házi köntösben és papucsban vág neki a világnak. Viszonylag hamar kezdetét veszi azonban egy izgalmas és veszélyes kaland, amikor a pályaudvaron Allanhoz kerül egy bőrönd, amiben, mint később kiderül, 50 millió korona van és egy motoros bűnbanda fejéhez kellett volna eljutnia, Balira. Az öregúr így a bandatagok és a rendőrség figyelmének középpontjába kerül, és mivel a banda vissza akarja szerezni a pénzt, Allannak menekülnie kell. Útja során több emberrel is összebarátkozik, akik kivétel nélkül belekeverednek a pénzzel teli táska egyre szövevényesebb kalandjába, míg végül a csapat már egy cirkuszi elefánttal utazik keresztül – kasul Svédországon, majd a világ másik felére.
Allan kalandjai egészen fiatal korában kezdődtek, mindössze 9 éves koráig járt iskolába, ezután azonban már csak a robbantás érdekelte. Kísérleti jelleggel szinte mindent felrobbantott, ami csak az útjába került, felnőttként így jutott el számtalan harctérre, majd diktátorok közelébe. Politikai nézetei és elvei sosem voltak, akárki mellé elszegődött bármikor, ha lehetett egy jót inni az illetővel, így aztán dolgozott a KGB-nek, de ugyanakkor a CIA-nek is, segített feltalálni az atombombát és vodkázott Sztálinnal. A film, amely Jonas Jonasson azonos című regénye alapján készült (nem mellesleg bestseller lett), párhuzamosan követi Allan fiatalkorának kalandjait és a századik születésnapja körüli eseményeket, a narrátor végig maga Allan.
Összességében egy kedves, szórakoztató, fekete humorral fűszerezett vígjátékról beszélhetünk, amely jó arányban vegyíti a „valós” és a teljesen szürreális, abszurd elemeket. A képtelen történet képtelen főhőse a világ legnyugodtabb embereként tüntet el hullákat száz évesen is és nem igazán morfondírozik a dolgokon. Menni akar, tenni akar, élni akar, és nem is akárhogyan. A narráció szépen keretbe helyezi a történetet Allan monológjával, amelyben némiképp rezignált hangnemben emlékszik vissza rá, hogy hányan üvöltöztek már vele életében az édesanyjától kezdve különböző diktátorokig.
Nekem néhol kicsit morbid volt, de azoknak a részeknek is megvolt a maguk funkciója és ez a fajta humor egyébként is jellemző az északi filmekre, másrészt jobb lett volna, ha feliratosan láthattam volna (bár az eredeti nyelv sem svéd, hanem angol), a magyar szinkron néhol idegesített, de ezek persze technikai dolgok, a film ettől még vicces és érdemes megnézni.
Természetesen nem szándékozom általánosságban levonni a tanulságokat, ezt mindenki megteszi majd miután megnézte, de én személy szerint azon gondolkoztam el, hogy talán lassítanom kellene egy kicsit és nem idegeskedni annyit azon, hogy mi lesz velem, elvégre tényleg minden van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz. Ki tudja, így talán nekem is lesz alkalmam még száz évesen is ablakokon kimászkálni.
Rendező: Felix Herngren Szereplők: Robert Gustaffson, Iwar Wiklander, David Wilberg, Mia Skäringer, Jens Hultén, Bianca Cruzerio, Alan Ford - Bemutató dátuma: 2014. 06. 05. Forgalmazó: ADS Service Kft.
Forrás: PR Herald - www.prherald.hu
