47 Ronin - Egyszerre káprázatos, felemelő, léleksimogató és csodálatos. Legalábbis azoknak, akik egy kicsit is kedvelik a szamuráj filmeket vagy legalább a kultúrájukat, a hitüket. Ez most nem olyan tipikus amerikai rendezésű, amit Carl Rinsch rendezőnek lehet köszönni.
Látványos? Igen. Szinte láthatatlanul mozgó különös erdei lények, furcsa szörnyetegek, lenyűgöző tájak, temérdek boszorkányság, sárkányok. A mitikus japán legendák kiapadhatatlan forrása szolgált segítségül a forgatókönyv íróknak, és a rendező mesterien eltalálta ezek megjelenítését. Mondhatni felnőtt mesébe csomagolták a szamurájok hősi erkölcseit.
Kai a „félszerzet”, (Keanu Reeves) és talált gyermek az erdőben, aki már kiskora óta kilóg a sorból másságával, földöntúli gyorsaságával, hihetetlen harctudásával és még varázserővel is rendelkezik. Hiába, hogy számkivetett, mindezen tulajdonságaival kivívja ez egyik szamuráj irigységét, és féltékenységét Oishiét (Hiroyuki Sanada). Természetesen beteljesületlen szerelmi szál is kibontakozik a történetben, a főúr lányával Mikával (Kou Shibasaki). |
Hogy lesz ebből 47 ronin? Úgy, hogy 47 egykori szamuráj, összeáll és Kai segítségével nekivágnak egy hosszú útnak, hogy megbosszulják egykori uruk halálát, amit a gonosz Kira Nagyúr (Tadanobu Aasano) rendelt el a még nála is gonoszabb házi alakváltó boszorkánytól (Rinkó Kikucsi). A Shogun, (Cary- Hiroyuki Tagawa) aki társadalmilag mindenki fölött áll megtiltotta a bosszúhadjáratot, halálbüntetés terhe mellett, de az igazi, hűséges, végletekig is elmenő roninok ennek fényében is belevágnak a kalandokkal és izgalmakkal teli rögös útba.
Szó van tehát erkölcsről, becsületről és tisztességről. 47 ronin, akiket fűt a szeretet és az igazság, hogy megtorolják imádott uruk halálát. Ők nem hétköznapi harcosok, ráadásul természetfeletti, hatalommal bíró kardokkal szállnak szembe a fekete mágia és a földi gonoszsággal szemben. Bár tudják, hogy küldetésük vége mindenképpen halál lesz, mert vagy a küldetés végez velük, vagy a Sogun által kirótt ítélet, aki a végén, kegyeskedik megadni a becsülettel teli, csoportos szeppuku lehetőségét is a roninoknak, mert annyira megindítónak találta az esetet. Gyönyörű film, ami a bátorságot, a kitartást, a becsületet és az összetartást hivatott jelképezni. Tényleg könny szökik az ember szemébe, de legalább megbizsereg, ha arra gondol, létezett valaha ekkora hűség és bátorság a világban, ami még a halál árnyákban sem rettenthette el az embereket céljaiktól. A sztori nem mellesleg… valós eseményeken alapszik.
Copyright: mainet.hu