A nő talán az év legérdekesebb szerelmi története, a tökéletes szerelemé, a virtualitásban megtestesülő szenvedélyé, avagy hogyan lehetünk szerelmesek egy ideába, aminek neve: operációs rendszer…

Ki is ez a Spike Jonze? Amikor John Malkovich-csal 1999-ben filmezett, egy szégyenlős fiúcskának tűnő ember jelent meg a rendező szerepében – ma már magabiztosan ücsörög elegáns öltönyében egy londoni hotelben, és mindössze ennyit válaszol Joaquin Phoenixkérdésére „A nő” című filmmel kapcsolatban: „Sokkal bölcsebb vagy nálam.”

Videófilmeket készít Beastie Boys-éknak, Björk-nek, a Fatboy Slim-nek és az Arcade Fire-nek; a multimilliomos Jackass televíziós showműsor egyik alkotótársa; szerepelt Martin Scorsese: The Wolf of Wall Street című filmjében is.

A nő Jonze első egyéni nagyfilmje a Kaufman-nal való együttműködése után, amikor is A John Malkovich menet-et forgatták. Miután megnyerte a Golden Globe legjobb forgatókönyv díját, Jonze benevezett az Oscarra A nő-vel, remélhetőleg kap is jó pár díjat a film.

Jonze 44 évesen szinte egyidős a pre-internet korszakkal: maga is azt vallja, hogy mindig is követte a számítógépes fejlesztéseket. Boldog, hogy megélhette a nyolcvanas-kilencvenes éveket, és most is kíváncsian érdeklődik a mesterséges intelligencia iránt. Ray Kurzweil futuristát olvassa, és rendszeresen megnézi azokat a Ted-videókat, amelyek a technológia fejlődéséről szólnak.

Theodore (Joaquin Phoenix) egy csendes fickó, Los Angeles-ben lakik, és egy nap letölt egy operációs rendszert a számítógépére, ami „Singles for the Smartphone generation” néven fut.

Theodore megtalálja az önmagát Samantha-nak nevező operációs rendszerben a tökéletes nő hangját (Scarlett Johansson) és ezzel Jonze megteremti filmjében a jövő szerelmi kapcsolatát.

Ha olvasták Vonnegut novelláját, az üzletkötő ugyanúgy megtalálja társát az általa reklámozott gépben, aki egy rúzsos szájú, karcsú női formára tervezett, és mindig kedvesen köszön, kommunikál. Emberünk már nem is akar emlékezni a régi nőre, aki házsártos volt, mert a gép maga a tökéletes társ. Olvasta volna Jonze Vonnegutot? Ki tudja…

Jonze Sofia Coppola férje volt 2003-ig, amikor elváltak, akárcsak Theodore a filmbeli feleségétől. Aztán Michelle Williams és Rinko Kikuchi színésznőkkel élt, de mindvégig benne maradt a válás fájdalma. Adam Spiegel néven született; saját szülei is elváltak, mielőtt a fiú gimnáziumba került volna. Apja egy nemzetközi egészségügyi központ vezetője volt New Yorkban, anyja, Sandypedig Maryland-ban maradt a fiúval, és PR-esként dolgozott. Barátjára lelt egy BMX-es boltban: ennek köszönhetően a Freestylin magazin fotósaként fotózta a bicikliket. A nyolcvanas évek óta sok víz lefolyt már a Dunán, és íme, az Oscar-díj várakozása előtt itt van ugyanaz a Spike Jonze.

De nézzük csak Theodore-t! Lehetnénk akár mi is, bármelyikünk, aki most a számítógépén vagy okostelefonon olvassa ezt a cikket. Keresi a hangot. A belső hangot, aki megérti, aki szereti, aki nem hagyja el, és aki mindig ott van. A modern platóni idea, a virtuális Siri operációs rendszer, amit valóban a Google rendelt meg 400 millió fontért egy angol cégtől, amely mesterséges intelligenciával foglalkozik. Céljuk feltalálni azt a számítógépet, ami úgy gondolkodik, mint az ember.

Theodore megtalálja, és félelmetes szálak fűzik hozzá. Egy hideg válás után rátalál a tökéletes szerelemre.

Mi is ez az érzés? Az illúzió, a vágy, a csoda, a titok, egy megfoghatatlan és leírhatatlan örvény.

Mi lehet nála erősebb? A film annak példája, hogy a mesterséges intelligencia akár túl is szárnyalhatja az emberi intelligenciát. Amikor elszabadul a teremtett és meghaladja a teremtőt.

Theodore összeomolva áll, amikor megtudja, hogy az operációs rendszer megcsalja (nem árulom el a módját), pedig tudja, hogy egy gépbe szerelmes. De már nem a szerelem tárgya a lényeg, hanem maga az érzés, amit indukált.

Sokak szerint Jonze A” című filmje válasz Sophia Coppola: Lost in Translation című filmjére.

Ez a film a 2013-as év egyik legkülönlegesebb filmje, minden bizonnyal tarolni fog a díjátadókon, mert megérdemli. Okos, érzékeny, különös alkotás, ami sokáig megmarad az emberi agyban és szívben.

Mindnyájan Theodor-ok vagyunk valahol, és ki tudja, hogy van-e visszaút…

Forrás: The Guardian és The Independent