Az ősz, gyönyörű színeivel, illataival, a friss levegővel szinte csábít arra, hogy egy-egy nagyobb sétát tegyünk a környező erdőkben, mezőkön, hegyekben. Ilyenkor, ha nyitott szemmel járunk, számos kincset begyűjthetünk: vadgesztenyét, csodás színű leveleket, bogyós terméseket, ágakat. (Figyelem! Minden esetben ügyeljünk a gyűjtési-szedési szabályok betartására!)
Most részletesen az egyik kedvencemről, a csipkebogyóról lesz szó. Gyermekkorom óta szeretem a belőle készült lekvárt, szörpöt, és magát a növényt is. Megannyi piros bogyójával úgy néz ki, mintha apró piros gyertyák izzanának a bokrokon. Amikor megvettük Tisza-menti parasztházunkat a hatalmas kerttel, a gyümölcsfák közt számos csipkebogyóbokor nőtt szerte-szét.
Sorra kiástuk és átültettük őket a kerítés mellé, mostanra mind termővé vált és hatalmasra nőttek. A csipkebogyót vadrózsának, gyepűrózsának is nevezzük. Európa-szerte elterjedt, hazánkban is megtalálható vadon és kertekben egyaránt. Érett bogyóit az első fagyok után gyűjtjük. Mindig csak annyit szedünk le, amennyi a téli teákhoz és a szörphöz kell, a többit meghagyjuk a madaraknak, „akiket” telente etetünk. |
A csipkebogyó sok A-, C-, B1-, B2-, K- és P-vitamint tartalmaz, ezen kívül savakat, flavonoidokat, ásványi anyagokat, cseranyagokat és cukrot.
Az érett bogyókból macerálással (áztatással) készítünk teát: a bogyókat este langyos vízbe áztatjuk, reggel leszűrjük és felmelegítjük. Mézzel ízesítjük. Lázas-náthás állapotokban kiváló immunerősítő, roboráló. Gyenge has-és vízhajtó, ajánlott vesekő és vesehomok kihajtására is, serkenti a mellékvesék és a máj működését is. Teája külsőleg alkalmas nehezen gyógyuló sebek, fekélyek kiegészítő kezelésére.
A teán kívül készítsünk likőrt, lekvárt és szörpöt ezekből az értékes bogyókból! A tisztítás kicsit macerás, de ez ne riasszon el senkit, mert a végeredmény kárpótolni fogja!
Csipkebogyólikőr fahéj olajjal:
40 deka csipkebogyót megtisztítunk, és egy tálba rakjuk. 20 deka kandiscukorral összekeverjük és egy éjszakán át állni hagyjuk. Másnap az egész keveréket 10 friss citromfűlevéllel, 1 rúd fahéjjal, fél citrom egész héjával üvegbe tesszük és felöntjük 1 liter konyakkal vagy gyümölcspálinkával. Jó minőségű alkoholt használjunk! Mielőtt lezárjuk az üveget, 10 csepp fahéj illóolajat adunk hozzá. Fontos, hogy az olaj patikatisztaságú, valódi legyen, ne szintetikus!
8 hétig érleljük világos helyen, utána szép üvegekbe átszűrjük. Az üvegeket díszíthetjük csipkebogyóággal, fahéjrúddal, így akár ajándékba is adhatjuk.
Ez a különlegesen finom ital segíti az emésztést, de száraz fehérborral vagy pezsgővel keverve is fogyasztható, sőt desszertek ízesítésére is alkalmas.
Csipkebogyólekvár:
Másfél kiló csipkebogyót 3-4 deci vízben puhára főzünk, majd finom szitán áttörjük. Az áttört pép minden kilójához 40-50 deka cukrot adunk és 30 percig főzzük. Steril üvegekbe töltjük, és csak másnap zárjuk le őket, amikor már bebőrösödött a lekvár teteje. Sötét, hűvös helyen tároljuk.
Csipkeszörp:
A frissen szedett bogyókat összetörjük és minden kilóhoz 2 liter vizet számítva, lassú tűzön felmelegítjük, de nem forraljuk. 2 napig állni hagyjuk, időnként megkeverjük. A 3. napon átszűrjük, és ízlés szerinti mennyiségű cukorral és kevés vízzel sűrű sziruppá főzzük. Főzés közben a keletkező habot szedegessük le. Keverjünk bele kevés tartósítószert és forrón töltsük üvegekbe. Fogyasztáskor ízlés szerint hígítsuk. Teaízesítőnek is kiváló.
Az adventi-karácsonyi dekoráláshoz szükséges ágakat ilyenkor kell leszedni és megszárítani, így maradnak szépek az ünnepekre.