Az élet velejárója, hogy történnek tragédiák, balesetek, betegségek. Egy nehéz helyzetben mindig a tehetetlenség a legrosszabb, viszont kevés olyan dolog van, amire ne lehetne felkészülni. Ha elsajátítjuk az elsősegélynyújtás alapjait sok nehézséget át tudunk vészelni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire könnyen megtörténhet a baj, és olyankor már csak emberségből is kötelességünk segíteni,
legyen szó idegenről, családtagról, barátról. De akár saját magunkon is tudunk segíteni.
Gyakran nagyobb az ijedtség mint a baj, de attól még minden eseményt komolyan kell venni. Legyen szó egy szédülésről vagy egy ficamról. Ha azt tapasztaljuk, hogy szükség van a segítségünkre, mindig győződjünk meg a következőkről:
a, További balesetre nincs már esély.
b, Például egy közlekedési balesetnél helyezzük ki az elakadást jelző háromszöget.
c, Egy építkezésnél kilógó konnektor alatt fekvő embert észlelünk, első cselekedetünk az adott épület áramtalanítása legyen.
A baleset megelőző lépések után próbáljunk kapcsolatba lépni a sérülttel, kérdezzük meg mi történt és hol érez fájdalmat, esetleg érzéketlenséget. Majd lássuk el és hívjuk a mentőket ha szükséges.
Abban az esetben ha nincs eszméleténél, rázzuk meg, próbáljuk kissé fel pofozni. Ha nem reagál és életjeleket sem mutat, tehát leállt a légzése és a vérkeringése, kezdjük meg az újraélesztést. Nagyon fontos a mentők értesítése. Több sérült esetén mérjük fel a sérültek állapotát, és azon próbáljunk segíteni aki igényli a beavatkozást, illetve tudunk is rajta segíteni. Értelem szerűen nem azzal a sebesülttel próbálkozunk aki már reménytelen, hanem akin még tudunk segíteni,bármennyire is szörnyű ebbe bele gondolni.
Mentők értesítése
A jelen korban szinte nincs is olyan ember akinek ne lenne telefonja, persze lehetnek kivételek. Ilyenkor az a legokosabb ha nem megyünk el telefont keresni hanem meg kezdjük a segélynyújtást és az arrajárót kérjük meg, értesítse a mentőket. A mentők telefonszáma 104, ezt a számot ingyenesen lehet hívni.
Mit mondjunk a telefonba?
- Közöljük, mi történt és adjuk meg a címet.
- Mondjuk meg a sebesültek számát, továbbá a sebesülések súlyosságát. (Könnyű sérült, Súlyos sérült, Életveszélyes.)
- Szükség van-e műszaki mentésre.
- Adjuk meg a nevünket és elérhetőségünket.
A mentők értesítése után elkezdhetjük az újraélesztést, ehhez viszont meg kell győződnünk, hogy az adott ember nem rendelkezik élet funkciókkal vagy legalább is nem elégségesek az észlelhető élet funkciók.
Légzés ellenőrzés: a légzés vizsgálat legegyszerűbb módja ha a fülünket oda tartjuk a segítségre szoruló orrához, hallgatva a kiáramló levegőt és figyelemmel kísérjük a mellkas mozgását is. A légzés hiánya 4-5 percig visszafordítható. Vérkeringés: a nyakon,a fejbiccentő izom előtti árokban található a főütőér, 3-4 ujjunkat tartsuk rajta 10 másodpercig, ezalatt figyelve a lüktetést. Amennyiben nem érzékelhező a vérkeringés, a légzés vizsgálata javasolt. |
Az újraélesztés:
- fektessük a sérültet a hátára, térdeljünk a feje mellé.
- Szükség esetén tegyük szabaddá a légutakat, majd helyezzünk gézlapot, zsebkendőt, vékony rongydarabot az orrára-arcára.
- Ezt követően végezzünk el 30 mell kompressziót, majd két befújást az orron keresztül.
- Az újraélesztést abba kell hagyni ha a keringés helyreállt. Értelemszerűen a helyszínre érkező orvos (mentők) átveszi a sérültet.
Figyelem! Ez a kis összefoglalás töredéke az Elsősegélyvizsgának, inkább csak amolyan ismétlés azoknak akik már rendelkeznek ilyen ismeretekkel. Érdemes további információt gyűjteni, vagy Elsősegélynyújtó vizsgát tenni! Mindenki érdeke!
Szerző: Sanci